Emlőrák: mielőbb felfedezni, hamar műteni
Ha az emlőrákot elkerülni nem is lehet, időben kezelve meggyógyítására van esély. A Szegeden tartott emlőrák konferencia egyik fő üzenete: a modern terápiáknál is fontosabb, hogy hamar kiderüljön a baj. Ezért a nők tehetnek legtöbbet, ha elmennek a szűrésekre.

Egy szegedi kutatás adatai szerint a helyi klinikán kezelt emlőrákos asszonyok közül azoknál kellett kisebb műtétet végezni, illetve enyhébb terápiát alkalmazni, akiknél nem tapintással, hanem mammográfiával állapították meg első alkalommal a tumor kialakulását. A vizsgálatban összesen 607 beteg adatát összesítették, közülük 293 esetben szűréssel, 259 esetben pedig a tünet alapján fedezték fel a daganatot. Az eredménynek elemzéséből kiderült: a szűréssel felfedezett esetekben lényegesen gyakrabban történt emlőmegtartó műtét, valamint ritkábban volt szükség kemoterápiára. Ezzel szemben a tünet alapján – tehát például tapintással – felfedezett tumorok egyértelműen nagyobbak voltak, és gyakrabban jelezték a betegség előrehaladottabb állapotát.

Tovább>>